„Mutassátok meg, hogy magyar város Kolozsvár!” – a nagy rivális szurkolói is a Paksnak szorítanak

2025. július 10. 07:03

A magyar csapatok közül elsőként a kupagyőztes és bajnoki bronzérmes tolnai együttes kezdi meg szereplését a nemzetközi porondon.

2025. július 10. 07:03
null

A magyar csapatok közül elsőként a kupagyőztes és bajnoki bronzérmes Paks kezdi meg a szereplését az európai porondon a 2025–2026-os kiírásban. Bognár György együttese a második számú nemzetközi kupasorozat, az Európa-liga első selejtezőkörében a kolozsvári CFR-rel csap össze, amely az előző idényben – a FCSB mögött – második helyen végzett a román bajnokságban, emellett pedig megnyerte az országos kupasorozatot (a döntőben a Hermannstadtot győzte le 3–2-re), mégpedig ugyanazon a napon, május 14-én, mint amikor a Paks is legyűrte a Ferencvárost a Magyar Kupa fináléjában.

Ezt is ajánljuk a témában

A CFR most először mérkőzik meg magyar csapattal nemzetközi kupameccsen. A helyi szurkolók és a klub vezetői bíznak a továbbjutásban, amit annak tükrében joggal el is várhatnak az övéiktől, hogy 

a kolozsváriak játékoskeretének értéke (29,15 millió euró) több mint háromszorosa a Paksénak (8,43 millió euró).

A tolnaiak ráadásul a nyáron elveszítették egyik legjobbjukat, a csaknem egymillió euróra taksált Ötvös Bencét, akit az FTC vásárolt meg, Szappanos Péter a féléves kölcsönjátéka után visszatért Szaúd-Arábiába, míg Osváth Attila és Ádám Martin sérülés miatt nem játszhat majd csütörtökön.

Az immár nyolc éve Dan Petrescu által irányított kolozsvári együttes támadójátéka kimagasló volt a román Szuperliga legutóbbi kiírásában: a „Vasutasok” 40 mérkőzésen 73 gólt szereztek, ami a legjobb mutató volt az egész mezőnyben. Védekezésben ugyanakkor gyengébben muzsikált a gárda, hiszen 43 gólt kapott, és ez is közrejátszott abban, hogy a bajnoki címet végül a FCSB nyerte.

Ezt is ajánljuk a témában

A keret zömét légiósok alkotják, de a legnagyobb sztárjuk egy román válogatott játékos, a 23 esztendős Louis Munteanu, akit tavaly 2,5 millió euróért igazoltak vissza a Fiorentinától, és akiről a klub első embere, Ioan Varga azt mondta, hogy 15 millió euró alatt nem tárgyal az eladásáról (a Transfermarkt piaci portál 5 millió euróra becsüli az értékét). A román liga előző idényének gólkirálya a felkészülési mérkőzéseken és a FCSB-vel szemben múlt szombaton 2–1-re elveszített Szuperkupa-találkozón nem lépett pályára, mert pluszpihenőt kapott az U21-es Európa-bajnokság után, amelyen részt vett a román korosztályos válogatottal.

Természetesen tudjuk, hogy ő a legértékesebb futballistájuk, meglátjuk, kap-e szerepet csütörtökön. A hírek szerint több Serie A-klub is bejelentkezett érte, ez nem lehet a véletlen műve

– mondta Munteanuról a Paks középpályása, Vécsei Bálint a Nemzeti Sportnak.

A Román Szuperkupa-mérkőzés összefoglalója

A CFR egyik legnagyobb erőssége a gólerős támadótrió: Munteanu mellett a libériai Mohammed Kamara és a koszovói Meriton Korenica számít fő fegyvernek az ellenfelek kapuja előtt. A klub pénzügyi hátterét biztosító Varga a sorsolás után elégedettségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a Paksot kapták ellenfélül, és bízik abban, hogy csapata hosszú menetelésbe kezd az európai színtéren.

„A Paks jó ellenfél számunkra, jelentős esélyünk van a továbbjutásra. Remélem, megtesszük ellene az első lépést az Európa-liga főtáblája felé” – idézi a gsp.ro a CFR főrészvényesét.

A román média csak röviden mutatta be a Paksot, de azt megjegyezték, hogy 

tavaly nyáron a Liga 2-es vajdahunyadi Corvinul kiejtette az Európa-ligából, sőt idegenben megalázó, 4–0-s győzelmet aratott felette (ezek után a hazai 2–0-s vereség bőven belefért neki a továbbjutáshoz).

A CFR az elmúlt két idényben a Konferencia-liga selejtezőjében szerepelt, de mindkétszer elbukott a csoportkörig vezető úton. Tavaly a playoffkörben maradt alul a ciprusi Pafosszal szemben, 2023-ban viszont eljutott az egyenes kieséses szakaszig a Kl-ben, s ott szoros csatában, 0–1-es összesítéssel maradt alul a Lazio ellen.

Ezt is ajánljuk a témában

A magyar futballszurkolók természetesen drukkolnak a Paks továbbjutásáért, de tisztában vannak vele, hogy nem a magyar csapat a párharc esélyese.

Akármilyen a megítélése a Paksnak, és hogy milyen nagyképű Bognár Gyuri, én akkor is szurkolok nekik, most a magyarokért harcolnak!

– írta egy Ferencváros-drukker az M4 Sport Facebook-oldalán. „Mutassátok meg, kedves paksiak, hogy magyar város Kolozsvár!” – adta ki a jelszót egy másik. „Mindegy, ki nyer, csak a románokat oda-vissza…” – bizakodott egy harmadik.

A párharc győztese a második fordulóban a svájci Luganóval találkozik majd.

EURÓPA-LIGA
ELSŐ SELEJTEZŐKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Július 10., csütörtök
19.00: Paksi FC–CFR Cluj (Tv: M4 Sport)

VISSZAVÁGÓ
Július 17., csütörtök
19.30: CFR Cluj–Paksi FC (Tv: M4 Sport)

Nyitókép: Facebook / Paksi FC

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Halder_1899
2025. július 10. 09:37
1940-es bevonuláskor a városaink még hatalmas többségben magyarok voltak. 20 évvel az trianoni elcsatolás után is. Sajnos Csau tett róla a betelepítésekkel felduzzasztásokkal, hogy ez nagyon ALAPJAIBAN megváltozzon.
valaki-954
2025. július 10. 08:27
Mandineres csáővókák! Nem tudok semmit Erdélyről. A CFR az a kolozsvári vasutas klub. Magyarok alapították és tették jelentős egyesületté. Hermannstadt az Nagyszeben német neve. Se nem magyar név, sem román. Ne csak firkálj, tanulj is!!!
Reszelő Aladár
2025. július 10. 07:58
Tavaly az odds mellettük szólt. Most ellenük. Underdogként amúgy sem rossz pályára lépni, úgyhajrá fiúk!
oberennsinnen49
2025. július 10. 07:18
„Mutassátok meg, kedves paksiak, hogy magyar város Kolozsvár!” – adta ki a jelszót a Ferencváros-drukker. Tudja minden paksi magától is, mit képvisel. Plusz nyomást rájuk tolni,: idiotiozmus. Elveszi a figyelmet a lényegről, a futballjátékról. De tudjuk, az idiotizmus veleszületett betegség: Mi akkor is győzünk, ha veszítünk...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!